Az alsó mozgatású bábjáték legelterjedtebb formája. A bábszínész a kezére húzza fel a figurát, így kelti életre. Ez a bábtípus rendkívül mozgékony játékra képes, báját pedig az adja, hogy arányai nem az ember, hanem az emberi kéz arányaihoz igazodnak. Általában paravános játék formájában láthatjuk viszont a bábszínházban.

Szintén alsó mozgatású bábjáték. A bábszínész a paraván fölött három pálcával (két kéz- és egy fejpálca) mozgatja a figurát. Egészen finom mozgásokra alkalmas ez a bábtípus, köszönhetően annak, hogy a bábfejbe illesztett szerkezet (gapit) segítségével a fej nemcsak jobbra és balra fordítható, hanem előre és hátra is billenthető.

Felső mozgatású bábjáték. A bábszínész általában a színpad felett, egy hídon állva kelti életre figuráját. Ezt oly módon tudja megtenni, hogy egy fakeresztet tart a kezében, és az arra kötözött zsinórokkal mozgatja a bábját. A zsinórok száma a rendező és a színész bátorságán múlik. Egy további típusa ennek a technikának a vezetőpálcás marionett. Ebben az esetben a báb fejéből merev fémpálca vezet a kereszthez, így a test közvetlen módon mozgatható, a többi testrészt pedig zsinórok segítségével kontrollálja a bábszínész.

A bábjáték olyan formája, amikor a színész a testével játszik a színpadon, de arcát vagy egész fejét álarc/maszk takarja. Használjuk egész alakos változatát is, amikor nemcsak a színész feje, hanem az egész teste rejtve van. Ebben a színházi formában a mozgásművészet és a bábszínház elemei keverednek a bábszínész játékában.

A hátsó mozgatású bábjáték őse Japánban alakult ki. Az akár ember nagyságú és az emberi mozgást pontosan leképezni tudó bábokat ideális esetben három bábszínész irányítja a báb háta mögött állva. A főmozgató az egyik kezével a bábfigura fejét, a másik kezével annak jobb kezét mozgatja. Az egyik segédmozgató a báb bal kezét, a másik pedig a lábait irányítja. Napjainkban szintén bunrakunak nevezzük az asztali bábjátékot. Ezek pálcával vagy pálca nélkül, asztalon mozgatott, rendszerint kis méretű figurák.

Ugyancsak hátsó mozgatású bábjáték, azzal a különbséggel, hogy itt a bábszínészeket nem látjuk a bábok mögött. A sötét színpadon a színészek fekete ruhában mozognak, és botra szerelt figuráikat egy fénysíkba tartják, azt az illúziót keltve a nézőben, hogy a báb magától mozog.

Ez a bábjátéknak az a formája, amikor a nézők csak a figurák árnyképeit látják a színpadon. A keménypapírból, falemezből, bőrből kivágott figurákat a bábszínész egy fényforrás és a kifeszített vászon között mozgatja. Létezik olyan verziója is, amikor a színészek a kezüket vagy testüket felhasználva képeznek árnyfigurákat. A határtalan lehetőségek játéka.

Legismertebbek az úgynevezett óriás- vagy más néven sétálóbábok, melyek elsősorban fesztiválmegnyitók, történelmi vagy szüreti felvonulások, utcai performanszok látványos színfoltjai. Ugyanakkor színházi előadásokban is előfordul ez az impozáns bábtípus. Ezek a bábok általában könnyű anyagból, csuklós megoldással készülnek, zsinórok, kötelek, illetve rudak segítségével mozgatják őket a bábszínészek, ami támasztást és egyúttal mozgatási lehetőséget is biztosít. Néhány esetben a báb felnagyított és különböző darabokból álló részeinek összehangolt mozgatása kelti életre a figurát, ilyenkor tulajdonképpen egy gigászi méretű és továbbfejlesztett bunkraku-technikát látunk a színpadon.

A bábjátéknak az a formája, amikor a bábszínész nem készített bábfigurákkal játszik, hanem hétköznapi tárgyakkal. Nincs olyan tárgy körülöttünk, amely ne válhatna egy tárgyjáték-előadás szereplőjévé. Talán mindenki emlékszik még erre a saját gyermekkorából.