Ország Lili Studio
Ország Lili Stúdió
A magyar népmesekincs legfontosabb meseszüzséit, legjellemzőbb fordulatait, már óvodáskorban megismeri minden kisgyerek. A formulameséktől és tréfás történetektől fokozatosan jutunk el a tündérmesék és novellamesék összetettebb világáig, ám sajnálatos módon a népmesekincs később kikopik a közoktatásból: középiskolásként, pláne felnőttként nem olvasunk már népmeséket.
A napjainkban egyre népszerűbbé váló mesetudomány ugyanakkor már régóta tudja, hogy a népmese sohasem volt kizárólag gyerekműfaj: a mesemondó történetei a közösség minden tagjához szóltak. Szóltak mesék a házasság kihívásairól épp úgy, mint az öregedéstől vagy a haláltól való félelemről, és ezen mesék többsége bizony sohasem volt gyerekfülnek való. A pajzán mesék féktelen humorral, csavaros történetszövéssel beszélnek férfi és nő örök harcáról, a házasság és párkapcsolat örömeiről és nehézségeiről. E mesék a szórakoztatás mellett ugyanakkor mindig hordoznak valami mély népi bölcsességet is: megmutatják, hogy problémáinkkal nem vagyunk egyedül, tulajdonképpen segítenek élni.
There are no shows currently
Készülő előadásunk célja nem kisebb, mint visszavezetni a felnőtteknek szóló népmesét a szélesebb köztudatba. Az esetenként pajzán, máskor bölcs vagy épp borzongató történetek olyan ősi lélektani tudást és tapasztalatot közvetítenek, melyre talán soha nem volt még nagyobb szükségünk.
A fiatal bábrendező, Gardenö Klaudia klasszikus vásári bábtechnikákon keresztül eleveníti meg a ma is érvényes, autentikus történeteket, egy harsány és szórakoztató, olykor megrendítő vagy gondolkodásra késztető zenés bábrevü keretében. Az epizodikus szerkezet lehetővé teszi, hogy több hangulat, több bábtechnika és több mesetípus is megjelenjen az előadásban, melyeknek közös tulajdonsága, hogy kifejezetten a felnőttekhez szólnak. Az előadás zenei világát a magyar népzene határozza meg, a bábozó, táncoló, éneklő színészeket egy élő népi zenekar kíséri majd. Az előadás képi világa autentikus népi motívumokból és elfelejtett népszokásokból inspirálódik.
Bábszínházi adaptáció
Hársing HildaDramaturg
Gimesi DóraZenei szerkesztő
Deák-Volom DávidDíszlet- és bábtervező
Juhos-Kiss Csenge, Fülöpp RékaFénytervező
Szondi GyörgyRendező
Gardenö KlaudiaRendezőasszisztens
Csonka MareszÜgyelő
Miklósi FerencZenészek
Horváth Balázs (hegedű, brácsa, nagybőgő)Készülő előadásunk célja nem kisebb, mint visszavezetni a felnőtteknek szóló népmesét a szélesebb köztudatba. Az esetenként pajzán, máskor bölcs vagy épp borzongató történetek olyan ősi lélektani tudást és tapasztalatot közvetítenek, melyre talán soha nem volt még nagyobb szükségünk.
A fiatal bábrendező, Gardenö Klaudia klasszikus vásári bábtechnikákon keresztül eleveníti meg a ma is érvényes, autentikus történeteket, egy harsány és szórakoztató, olykor megrendítő vagy gondolkodásra késztető zenés bábrevü keretében. Az epizodikus szerkezet lehetővé teszi, hogy több hangulat, több bábtechnika és több mesetípus is megjelenjen az előadásban, melyeknek közös tulajdonsága, hogy kifejezetten a felnőttekhez szólnak. Az előadás zenei világát a magyar népzene határozza meg, a bábozó, táncoló, éneklő színészeket egy élő népi zenekar kíséri majd. Az előadás képi világa autentikus népi motívumokból és elfelejtett népszokásokból inspirálódik.
Bábszínházi adaptáció
Hársing HildaDramaturg
Gimesi DóraZenei szerkesztő
Deák-Volom DávidDíszlet- és bábtervező
Juhos-Kiss Csenge, Fülöpp RékaFénytervező
Szondi GyörgyRendező
Gardenö KlaudiaRendezőasszisztens
Csonka MareszÜgyelő
Miklósi FerencZenészek
Horváth Balázs (hegedű, brácsa, nagybőgő)