„A bábok makacsok, de a bábosok a világon minden figyelmét rájuk fordítják.
Makacsul kitartanak. Akár szomorúak vagyunk, akár bátrak, akár boldogok vagyunk, akár melegünk van, akár valami finomságra vágyunk.
Kitartanak reménytelenségben és apátiában. Belépnek a bábosok bőrébe, és úgy öltöznek, mint ők, mert makacsok.
Ezért szoktak a bábosok is találkozni egymással, ezért van mindig szükségünk egymásra.
Ez a szomjúság a szépségre, a szimbolizmusra, az utalásokon keresztüli kommunikáció sürgetősége megszállottsággá válik. Ragaszkodunk a rejtélyükhöz, mert a létezés végtelenségében léteznek, és felismertetik magunkat rajtunk kívül egy másik dimenzióban, ahol a bábok laknak, a világ emlékezetének emlékezetében.
Ez a szomjúság a figurák létrehozására, létük birodalmának felépítésére ébren tart minket, és habozás nélkül az álmok tulajdonosaivá válnak.
Bábosok, szeretjük egymást, ha együtt vagyunk, megszokjuk, hogy találkozunk és megöleljük egymást, csak azért is, mégha járványok, háborúk vagy gazdasági dilemmák dúlnak is körülöttünk.
Mert a bábuk a makacsságuk által elcsábítanak és kézen fogva vezetnek, mint a gyerekeket. Nem számít, miből készülnek, kinek a kezében vannak, honnan jönnek, vagy hogyan öltözködnek, épek-e vagy sem, nagyok vagy vékonyak, nehézek vagy könnyűek, egyszerűek vagy bonyolultak. Levetkőztetik magukat olyannak, amilyenek, kilátszó varrásokkal, trükkjeikkel és vezérlőikkel, mert tudják, hogy így is szeretjük őket.
Mi, a kubai bábosok, biztosíthatom önöket, hogy a szeretett kék bolygó bármely szegletéből érkezőnek, aki szereti a bábukat, megadjuk a figyelmet… a világ összes figyelmét.”
tanúsítom.