Kedves Nézőink!
Készülő új bemutatónk, a Hamupipőke speciális árnytechnikával készül, amire ilyen léptékben Magyarországon talán még nem volt példa. Lételemünk a kísérletezés, nagyon izgalmas próbafolyamat közepén vagyunk. Mivel szeretnénk a tőlünk megszokott, magas színvonalú előadást elkészíteni, be kellett látnunk, hogy ezzel a technikával az eredetileg eltervezett próbaidőszak nem elég. Ezért az a döntés született, hogy a május 11-re meghirdetett bemutatót elhalasztjuk, a Hamupipőkét szeptemberben tűzzük műsorra.
A munka nem áll le, sőt! Minden momentumáról beszámolunk majd és terveink szerint májusban nyílt próbát is tartunk.
A másik nagyon várt bemutatónk, Varró Dániel A szomjas troll című meséje alapján készülő előadás próbafolyamatai is megkezdődnek hamarosan, ebből exkluzív munkabemutatót fogunk tartani júniusban, amire a hírlevél-feliratkozóinkat szeretnénk meghívni. A nagyközönség kora ősszel kalandozhat velünk a zord fjordok világába!
A Hamupipőke bemutatójának elhalasztása miatt a korábban kiadott májusi műsorunkban változás lesz.
A május 11-re meghirdetett Hamupipőke bemutató elmarad, az online vásárolt jegyek esetében az Interticket automatikusan visszautalja a jegy árát. Pénztári vásárlás esetén kérjük, hogy keressék fel jegypénztárunkat személyesen, vagy az alábbi elérhetőségek egyikén: e-mail: szervezes@budapestbabszinhaz.hu, telefon: 061/342-2702.
A május 12. 10:30-ra, valamint a május 16. 10:00-ra meghirdetett Hamupipőke előadás helyett a 80 nap alatt a Föld körül előadást tűzzük műsorra.
A május 24. 10:00-ra, valamit a május 25. 10:30-ra meghirdetett Hamupipőke előadás helyett a Babaróka előadásunkat játsszuk.
Abban az esetben, ha elfogadják a műsorváltozást, akkor nincs további teendőjük, a megváltott jegyek automatikusan érvényesek az új előadásokra.
Ha nem fogadják el, abban az esetben 8 munkanap áll rendelkezésükre a jegyek visszaváltására (Tehát 04.17-ig). Ebben az esetben kérjük vegyék fel a kapcsolatot a Szervezési Irodánkkal a szervezes@budapestbabszinhaz.hu email címen.
Megértésüket és belénk vetett bizalmukat köszönjük, az esetleges kellemetlenségért elnézést kérünk!